Az elmúlt hetekben kiélesedett a társadalmi vita a béremelések és a munkaerőhiány kérdéseiben. Ennek kapcsán éles kritikák érték a kormányzatot is amiatt, hogy a korábban ígért létszámleépítéseket nem lépte meg az állami szektorban. Prominens kritikusok véleménye szerint akár 100ezer munkahely is megszüntethető lenne az állam háza táján.
Nem szeretnék licitháborúba bocsátkozni ismert közéleti személyiségekkel, de minden bizonnyal 100ezernél jóval több is megszüntethető lenne, és még így is javulhatna a közszolgáltatások minősége és elérhetősége. Másrészt felvetődött az elmúlt évek jelentős béremeléseinek indokoltsága, tartható üteme, és hosszú távú, esetleges káros hatásainak kérdése, mind az állami, mind a magánszektorra nézve.
Azt gondolom, hogy ezen vélemények és kritikák megfogalmazói érveikből kihagytak egy mindennél fontosabb szempontot. Ugyanis mindkét problémakör átfogó megítéléséhez a szervezeti hatékonyság megkerülhetetlen alapelveit is figyelembe kell vegyük, és ezek fényében kellene őket megvizsgálni és értelmezni, nem pedig politikai vagy ideológiai szempontok alapján.
2 év államigazgatási tevékenység, és közel 2 évtizedes vezetési tanácsadói gyakorlat után biztosan állíthatom, hogy az állami szervek többségének működési szabályzataiba olyan eljárások és engedélyezési folyamatok vannak belekódolva, amelyek rengeteg időt emésztenek fel, és felesleges várakozásra késztetik az ügyeket, illetve a dolgozókat is. Ezek következtében az egyes dolgozók ugyan végig-dolgozzák a napi 8 órát, sőt minden bizonnyal még végig elfoglaltak is. De összeségében az eljárások és rendszerek felesleges bonyolultsága és alacsony hatásfoka miatt, számos államigazgatási munkakörben nagyjából csak 50-70%-os lehet a munkavégzés hatékonysága. És olyan beosztások is vannak, ahol közel nulla.
Az államigazgatás egészét, területenként fel kellene mérni hatékonysági auditok formájában, és esetileg döntést hozni a működési folyamatok és engedélyezési eljárások egyszerűsítéséről, és az így feleslegessé váló munkakörök átszervezéséről, összevonásáról, illetve indokolt esetben megszüntetéséről. Ez a folyamat valóban akár százezres nagyságrendben biztosíthatna új, képzett munkaerőt a versenyszféra számára a következő években, és ezzel egy részleges választ adhatna a jelenlegi munkaerőhiányra.
Ugyanakkor az állami szektor hatékonysági számai nem feltétlenül kirívóak. Valójában a hatékony működés ma Magyarországon csak az ipar egyes területeit jellemzi – döntően a német és amerikai tulajdonban álló gyártó vállalatokat, és bizonyos multikat – ahol az ipari hatékonyság iskolái léteznek, és már évtizedes múltra tekint vissza a tényleges hatékonyság-javítási gyakorlat.
A magyar középvállalatok azonban, különösen az irodai és adminisztratív tevékenységeiket illetően, nem valószínű, hogy egy felmérésben sokkal jobban szerepelnének, mint az állami intézmények. Itt legtöbbször nem a túlbonyolított eljárások, hanem inkább a kellően kidolgozott eljárások és szabályzatok hiánya jelenti a gondot, és ez a bizonytalanság és hatékonysághiány forrása.
A javasolható megoldás a középvállalatok számára is hasonló. Érdemes elvégeztetni átfogó hatékonysági auditokat akár a teljes cégben, de minimálisan az irodai munkaerő területén. Az esetek többségében ki fog derülni, hogy a folyamatok optimalizálásával, szoftverrendszerek kialakításával, vagy egyéb egyszerű átszervezési lépések megtételével 10-25%-nyi munkaerő lenne megspórolható. Az ebből fakadó megtakarítás közvetlenül növelné a vállalati nyereséget, illetve jelentősen enyhíthetné a mostanában egyre erősödően jelentkező munkaerőhiány nyomasztó érzetét.
