Humán Erőforrás Optimalizálás

Jönnek a robotok, eltűnnek munkahelyek

2018. február 19. - Dr. Tomka Barnabás

Érdekes, elgondolkodtató, ugyanakkor rémisztő is, hogy a munkaerőhiány és annak következményei milyen eltérő hatásmechanizmusokat indítanak el. Még inkább figyelemre méltó a jelenség, ha azok az Európai Unión belül, egymástól nem is olyan távol eső két országban figyelhetők meg. Míg Magyarországon még mindig a béremelés tűnik a slágerfegyvernek a munkaerőhiány leküzdésében, és az érintettek törzsi örömtáncot járnak, ha sikerül a feleknek megállapodni, és elmarad a beígért sztrájk, addig Németországban az ipari digitalizáció és automatizáció terjedése, illetve több ezer munkahely megszüntetése az új irány.

Január utolsó napjaiban már foglalkoztunk olyan hírekkel, amelyekből arra a következtetésre jutottunk, hogy a munkáltatók nem kizárólag a béremelés eszközével igyekeznek operálni a munkaerőhiány ellen folytatott harcukban. Akkori bejegyzésünkben az ipari alkalmazású robotok magyarországi elterjedésének, illetve egy hipermarketlánc által bejelentett, a hatékonyságnövelés jegyében elkerülhetetlen leépítés témájával foglalkoztunk. Az akkor példaként hozott és elemzett hírek egyértelműen jelezték, hogy a munkaerőhiány elleni harc adott esetben munkahelyek megszűnését is eredményezheti. Lehettek azonban bármilyen egyértelműek a jelek, vállalati oldalról nézve – üzleti/gazdasági megfontolásból – ezek logikus és indokolt lépések, munkavállalói és érdekképviseleti oldalról sem akkor, sem pedig ma nem tulajdonítanak azoknak igazán jelentőséget. Pedig kellene.

A mai nap hírek szempontjából ugyanis megint furcsa kettősséggel szolgált. Míg Magyarországon az ad okot örömre, hogy egy német multinacionális céggel szemben egy munkavállalói szakszervezet újfent sikeresen alkalmazta a sztrájkkal fenyegetés eszközét, és alapbéremelést harcolt ki az általa képviselt munkavállalók részére, addig Németországban egy szintén német multinacionális vállalat több ezer főt érintő leépítést jelentett be. Ráadásul az érintett konszern vezérigazgatója szerint ez a leépítés „csak ízelítő abból, amit az ipar digitalizációval járó gyökeres szerkezeti átalakulása általában az egész termelőiparban maga után fog vonni”. Akkor most tulajdonképpen minek is lehet örülni?

Annak mindenképpen lehet, hogy egy újabb vállalatnál, újabb béremelésben részesítik a magyar munkaerőt. Csak az örömködésben nem kellene itt megállni. Örüljünk annak is, hogy ezek a munkahelyek ma még léteznek. Mert azt ugye nem gondolhatjuk komolyan, hogy Magyarország, mint egy sziget, függetlenítheti magát a világgazdasági folyamatoktól, azon belül is a munkaerőhiányra adott nagyvállalati reakcióktól és válaszoktól. Számtalan bejegyzésünkben írtunk már arról, hogy az elmúlt évek hazai béremelései alapvetően a munkaerőhiány generálta munkáltatói pánikreakciók, amelyek elsődleges célja a meglévő munkaerő megtartása. De bárki is komolyan gondolta, hogy ezzel vége, a béremelésekkel megoldódott a probléma? Munkavállalói oldalon valóban van ok az örömre, már persze azok esetében, akik részesei az elmúlt időszak béremelési hullámainak. Vállalati, munkáltatói oldalon ez még közel sem a végleges megoldás. Sőt, a vállalatok által alkalmazott érdemi megoldásokat és azok hatásait még nem láthatjuk, azokból csak most kezdünk ízelítőt kapni.

6+1 lehetséges irány címmel foglaltuk össze pár hete a munkaerőhiány elleni harc lehetséges eszközeit, amelyek között természetesen szerepelt a béremelés, mint nem egyedüli és mint anyagi korlátokba ütköző megoldás. Ebben a felsorolásban szintén helyet kapott a gépesítés és robotizáció, mint alternatíva, ami azonban alapvetően csak tőkeerős, nagyvállalati közegben alkalmazható széles körben. Ám ez sem kis terület, hiszen van olyan előrejelzés, amely 2030-ig 4-800 millió munkahely megszűnését vizionálja globálisan éppen a robotok szélesebb körű elterjedése miatt.

És akkor nem esett még szó a hatékonyságnövelésről, mint az eljövendő időszak csodafegyveréről. Egy vállalat hatékonysága számos tekintetben növelhető, legyen szó a munkaszervezés, a működési kultúra vagy éppen az emberi munkaerő teljesítményének hatékonyabbá tételéről. A lényeg, hogy a hatékonyság növelése eredményeként a vállalat versenyképessége növekedjen. Ha ezt sikerül elérni, a cégvezető, a munkáltató ez esetben mondhatja el, hogy eredményt ért el – a többi között a munkaerőhiány elleni harcban is.

A rossz hír viszont az, hogy a robotizációhoz hasonlóan a hatékonyságnövelés is leépítéseket vonhat maga után. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban hallani olyan híreket, hogy egy vállalat működési hatékonyságának javítására hivatkozva olyan szervezeti átalakításokat hajt végre, amelynek eredményeként munkahelyek válnak feleslegessé. Ilyen döntésekről világ- és hazai viszonylatban is hallottunk példát az elmúlt hónapokban. Az események tehát azt látszanak igazolni, hogy a robotizáció mellett a hatékonyságnövelés az, amely mellett a vállalatok letették voksukat. A jövőre nézve ez pedig azt jelentheti, hogy adott esetben legalább annyi hír fog szólni munkahelyek megszűnéséről, mint béremelésekről.

Kapcsolódó cikkek:

Leépítést és robotokat hozott az új hét

Megoldás a munkaerőhiányra?! 6+1 lehetséges irány

Marketingidőszak a munka világában


umaneroforrasoptimalizalas.hu

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://humaneroforrasoptimalizalas.blog.hu/api/trackback/id/tr9913681880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jazo 2018.02.20. 09:53:06

A legjobban érintett munkavállalói típus esetén nincs más eszköze a munkaadónak, csak a béremelés. Az átlagember nem egy startupnál vagy a Google-nél dolgozik, szóval őket nem lehet megszólítani trendi munkakörnyezettel, babzsák fotelekkel, csocsóasztalokkal, főleg hogy azoknak semmi értelme nem lenne egy építkezésen, őntő-, szerelőszalag, vagy épp esztergagépek között, ahogy egy kórházban sem...főleg úgy hogy levegőt venni sem hagyják őket.

A kormány többet tehetne, mert a magas adók és járulékok rajta múlnak és részben azért keveslik a fizetést azok az emberek, mert nem lehet belőle megélni itthon.

A "robotizálás" (automatizálás) szintjének túlfejlesztése sem egy csodafegyver a munkaadók kezében, mert pár év után épp az okozza majd a saját piacuk összeomlását. A gépek, "robotok" nem vásárolnak semmit, szóval ha a robotizálás a jövő, akkor búcsút kell inteni a pénznek és a pénz alapú világnak is.

Az olyan országok mint a mienk, elszalasztotta az esélyt, hogy a rendszerváltás és az EU támogatások évei során felzárkózzon gazdaságilag az EU szintjéhez, így akkor is nehéz lenne megállítani a munkaerőhiány növekedését és a szakemberek elvándorlását, ha lenne rá komoly kormányzati törekvés. (ami sajnos nincs)

Egy idő után valószínűleg igazodnak ehhez is a gazdasági szereplők és csökkennek majd a befektetések és nőni fog a cégek elvándorlása az érintett szektorokban, hiszen munkaerő nélkül nem működhetnek. A hasznos hozadék annyi, hogy a működésképtelen üzleti modellre épülő vállalkozások és a klasszikus "rabszolgatartó" magyar vállalkozói modell megszűnik elég hamar, vagyis letisztul a piac.

A hatékonyság növelése sajnos nagyon gyakran a munkavállalón csattan, vagyis óvatosan, ésszel kell csinálni, hiszen épp az is tovább növelheti a cégnél a munkavállalók elvándorlását.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.20. 10:48:44

Atya Isten, csökken a versenyképesség??? Botrányos, hogy ezentúl a kizsákmányolóknak évi 1 milió eurós bónusz helyett csak 950 ezer jut.

Willkommenskultur 2018.02.20. 11:35:01

A szomaliaiak lennenek az uj nemet ipari robotok?

Namibiaban sem sikerult a robotizacio a nemet gyarmatositas idejen......

Jazo 2018.02.20. 12:29:09

@Willkommenskultur:
Náluk jóval kisebb a kényszer gazdasági szempontból a robotizálásra, mert van elég "kvázi olcsó" vendégmunkás a leszakadt Európai országból, vagy épp segédmunkás szintjén az esetleg képzetlenebb Afrikai, Ázsiai országokból. Ott a helyi átlagbér alatt is örömmel dolgoznak a külföldiek, ráadásul a helyieknek hasonlóan büdös a munka mint Nagy Britanniában. Magyarország ezen a téren is vesztésre áll, mert a magas adóinkkal, alacsony fizetésünkkel és a nehezen megtanulható egyedi nyelvünkkel minden vagyunk csak nem vonzó célpont a vendégmunkásokat és migránsokat tekintve. Ide csak az akar jönni, akinek nincs választása, vagy nem ismeri a helyi állapotokat. A rasszizmus feltüzelése is csak a ront a helyzeten. Ezzel szemben pl. a szláv szomszédaink szépen felszívják az Ukrán munkásokat. A Lengyel nyugaton dolgozik, az Ukrán meg Lengyelországban. Hozzánk onnan max. a magyar ajkúak és a bűnözők jönnek, hála a letelepedési kötvényeknek.

Willkommenskultur 2018.02.20. 12:45:15

@Jazo: ahhoz kepest hogy vesztesre allunk ennyi munkahely sosem volt 1990 ota meg elotte se mert a komcsiba mashogy volt...

ha ha ha

Az hogy ide nem jon ukran, a melosoknak jo, mert nem nyomja le a beruket, nyelvi okai vannak. A nagyiparosoknak kellenek a vendegmunkasok, nem a zembereknek....

Jazo 2018.02.20. 13:46:02

@Willkommenskultur: "ahhoz kepest hogy vesztesre allunk ennyi munkahely sosem volt 1990 ota meg elotte se mert a komcsiba mashogy volt..."

Ezek a kormánystatisztikák sosem értek semmit. (egyik kormány alatt sem). Nincs senki aki megcáfolhatná őket, mert minden az ő kezükben fut össze. Úgy kozmetikázhatnak a közmunkásokkal, a rendszerből kikerült munkanélküliekkel és a külföldön dolgozó, élő emberekkel ahogy csak akarnak. A lakosság számát is lehet szépen kreatívan számolni a sok kettős állampolgárral és letelepedési kötvénnyel EU-ba csempészett külföldivel. Elérkezik hamarosan az az időszak is, amikor már nem csak minket, vagy az EU-t, hanem saját magukat is becsapják és a saját propagandájuk áldozataivá válnak. Pár és és már egy Fideszes képviselő sem lesz, a legbelsőbb kör kivételével, aki tudná, hogy mi igaz és mi nem. Akkor aztán tényleg őszintén mondhatják a propagandát, mert ők is elhiszik igaznak.

Willkommenskultur 2018.02.20. 13:49:30

@Jazo: "Úgy kozmetikázhatnak a közmunkásokkal, a rendszerből kikerült munkanélküliekkel és a külföldön dolgozó, élő emberekkel ahogy csak akarnak."

A EUnak jo, nekem jo.

Jazo 2018.02.20. 13:51:48

@Willkommenskultur: Amúgy annak én is örülök, hogy hozzánk sokkal kevesebb külföldi vendégmunkás érkezik és fog érkezni, de az ezt eredményező okok egy részének már nem annyira. Jobb lenne ha vonzóbbak lennénk, mert akkor sok magyar nem kényszerülne külföldön boldogulni. Ott is lehet ferdíteni az okokon, de én még csak olyan magyarral találkoztam külföldön, aki erős anyagi kényszer miatt hagyta el az országot.

Willkommenskultur 2018.02.20. 13:52:37

@Jazo: "A lakosság számát is lehet szépen kreatívan számolni a sok kettős állampolgárral és letelepedési kötvénnyel EU-ba csempészett külföldivel. "

Kifejted? Mert nem pontosan ertem hogy a magyar allampolgarsagnak miota van koze a magyarorszagi lakossag szamahoz.

Aki itt letelepedett kulfoldi az beleszamit, mindig is beleszamitott.

Willkommenskultur 2018.02.20. 13:54:53

@Jazo: Igy van, de a nalunk akar jobban kereso lengyelekbol es a szlovakokbol aranyaban meg tobben dolgoznak kulfoldon, tehat ez nem egy magyar problema, es nem is feltetlen rossz az orszagnak pozitivumai is vannak.

Ilyen az esetleges itthoni szochalora ra nem szorulas ill. a hazakuldott penz.

nektarin005 2018.05.10. 05:53:40

Robotizálás! Van egy pár kérdésem , ha megszünik Mondjuk a munkahelyek 25-30 százaléka ( de lehet ez akár kevesebb is) akkor ki fog a megnövekedett hatékonyság révén még több elkészített áruból vásárolni?? Más.. ki fogja a kieső adó bevételeket pótolni? Megint más.. ki fogja a munkválallók millióinak átképzését, szociális ellátását biztósitani? Mert pl.Józsi a programozó matematikus nem fogja megvenni a tizedik 4k-s tévéét, mert nem lesz rá szüksége, bőven elég neki 3_is.
süti beállítások módosítása