Az elmúlt hetekben meglepően sok cikk jelent meg a robotizáció témájával kapcsolatban. Többnyire azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy mikorra és hány százalékban válthatja ki a gépi munkaerő az emberit. Ezeknek az írásoknak egyrészt azok a mostanában napvilágot látott kimutatások szolgálnak alapjául, amelyek az ipari alkalmazású robotok térnyerésének tendenciájáról közölnek adatokat, másrészt azok a jövendölések, amelyek emberi munkahelyek százmilliót látják veszélyben évtizedes időtávlatban a gépesítés felgyorsulása miatt.
A témát nem csak érdekessége, hanem a munkaerőhiányhoz köthető aktualitása is felkapottá teszi. Míg ugyanis közép- és hosszútávon egyértelmű veszélyt, emberi munkahelyek megszűnését látjuk a gépesítés folyamatában, addig rövid távon ennek ellenkezőjét, a munkaerőhiány részbeni enyhítését várjuk a robotok hadrendbe állításától. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a robotizáció kérdésével összefüggésében ezzel az ellentmondással még nem foglalkoznak, a két jelenséget jellemzően egymástól függetlenül, önmagukban vizsgálják. Az elmúlt hónapban blogunk is két bejegyzést szentelt a témának furcsa kettősége miatt. Ideje ugyanis elgondolkozni azon, hogy mi az, amiben a robotok mások vagy jobbak az embernél, amiért valós alternatívát jelentenek akár a munkaerőhiány leküzdésében, akár pedig mint középtávú megoldás a humán erőforrás kiváltására.
Forrás: Pixabay
A humán erőforrás, vagyis az emberi munkaerő a rendelkezésére álló termelési tényezők egyike. A megfelelő munkaerő megtalálása, kiválasztása, majd pedig megtartása jelentős anyagi és időbeli befektetést igényel. Egy vállalat rendszeres kiadásai között markáns tételt képvisel a humán erőforráshoz köthető kiadások összessége. Ám bármilyen alapvető tényező is, és bármilyen magas költségeket is emészt fel, mégis a legkevésbé stabil és legkevésbé kiszámítható az erőforrások közül. Kiszámíthatatlansága éppen emberi mivoltából fakad, hiszen a humán erőforrás nem egy változatlan összetételű alapanyag vagy éppen egy automata gyártósor, ami rendszeres karbantartás esetén évtizedeken át stabil működést garantál. Emberi sajátosság, hogy képességei nem állandók, emiatt teljesítménye sem állandó vagy kiszámítható. Eme változékonysága hatással van hatékonyságára, ami befolyásolhatja tevékenysége tervezhetőségét, végső soron pedig a vállalat termelékenységét. A humán erőforrásnak valójában adottsága ez a fajta összetettsége, érzékenysége, ami a belőle fakadó bizonytalanságot eredményezi. Az embernek – ellentétben a többi termelési tényezővel – lelke, saját akarata, szempontjai és céljai vannak, ami a vele való tervezhetőséget a vállalat szempontjából nehézzé, gyakran kiszámíthatatlanná teszi. Mindezek az emberi sajátosságok kockázatok sorát jelentik vállalati oldalon, bizonytalanságot és költségeket generálnak.
De vajon az emberhez képest milyenek a robotok? Elsősorban rendkívül drágák. A robotizáció folyamata igen költséges fejlődési irány, amely éppen emiatt alapvetően nagyvállalati, de mindenképpen tőkeerős környezetben jelent valós alternatívát az emberi munkaerővel szemben. Ezzel együtt egyértelmű, hogy a fejlődés visszafordíthatatlan, a fejlesztések megállíthatatlan tempóban haladnak, és ma még felfoghatatlan eredményeket vizionálnak elérhető képességeikkel kapcsolatban. Már akár egy évtizeden belül jobban fordíthatnak és vezethetnek az embernél, de az sem a túlságosan távoli jövő, hogy a sebészeken és bestsellerírokon is túltegyenek. És ha nem lenne elég, hogy képességeikkel meghaladják az embereket, még azok az emberi sajátosságok, és ezzel együtt kockázatok és bizonytalansági tényezők is hiányoznak belőlük, amelyekkel az emberi munkaerő jellemeztük.
Gondoljunk csak bele. A robot képességei állandók, emberi értelemben nem gyengül és nem öregszik, kiszámítható és állandó teljesítményre képes. Nincs családja, nem rohan az oviba, nem lesz beteg, nem megy nyaralni. Nincs egészségi vagy testi-lelki problémája. Nincsenek vágyai, nem akar karriert vagy vezetői kihívásokat. Fizetést sem vár el munkájáért, nem hogy jutalmat vagy cafeteria juttatásokat. Nem kap sem céges autót, de babzsák sem kell az irodájába. Nem sztrájkol, és nem tömörül szakszervezetekbe. Persze informatikai és hardware, fejlesztési, karbantartási hátteret és támogatást igényel, de hol van mindez ahhoz, ami az emberi munkaerő elkerülhetetlen velejárója. Mindezek ismeretében ki ne akarna robotokkal dolgozni?
Azt is látni kell, hogy a robotizáció folyamata nem teljes mértékben kiváltja az emberi munkaerőt, hanem egy kapacitás kiegészítést biztosít, amely mellett ugyanúgy nélkülözhetetlen marad az emberi munkaerő. Az igaz, hogy a korábbiakhoz képest más munkakörökben, más tudás- és tapasztalatbeli elvárásokkal, de a robotok mellett az ember továbbra is meghatározó eleme marad a munkaerőpiacnak, a gazdaságnak. Vagyis mindenképpen szükség lesz emberi munkaerőre, csak más feladatokra és munkakörökben, mint korábban.
Ennek ellenére rémisztő az a több 100 milliós nagyságrend, amelyet a megszűnésre ítélt munkahelyek kapcsán emlegetnek alig másfél évtizedes időtávlatban. Ez egyben azt a kérdést is felveti, hogy a robotok ilyen mértékű térnyerése az emberi munkaerővel szemben milyen egyéb következményekkel jár. Mert míg napjainkban a munkaerőhiány egyik lehetséges ellenszereként tekintünk a robotizációra, addig lehetséges, hogy 10-15 éven belül ezzel ellentétes hatásokat vált ki. Mert azon túl, hogy munkahelyek 100 millióiból szorulnak ki az emberek, és ezzel együtt szűnhetnek meg fogyasztók is lenni, a munkájukat elvevő robotok viszont egyidejűleg nem jelennek meg fogyasztóként a piacon. Vagyis a következő kérdés, hogy a robotok térnyerése miként befolyásolhatja a munkanélküliség és a fogyasztás alakulását az elkövetkező évtizedekben.
Kapcsolódó cikkek:
Jönnek a robotok, eltűnnek munkahelyek
