Egyre sűrűbben olvashatunk a dermesztő, ám jelen pillanatban elképzelhetetlennek és oly távolinak tűnő jövőképről: újabb gazdasági válság rémképe fenyeget. Hogy mégis mikor köszönt be a következő, nem várt krízis, azt nem lehet előre megjósolni, de egyfajta ciklikusságra hivatkozva gazdasági elemzők szinte törvényszerűnek tartják eljövetelét. A lehetséges kiváltó okokról már többet hallani: munkaerőhiány Kínában, sartup-lufi kidurranása, dízelbotrány miatti átrendeződés az autóiparban és még sorolhatnánk. Bármi is legyen az indikátor, és bármikor is jöjjön el a következő dekonjunktúra ideje, egy kérdésre mindenképpen választ kell tudni adnunk: tanultunk-e bármit is a korábbi válságból. Úgy is feltehető a kérdés, hogy a lehetőségekhez képest felkészültebbek vagyunk-e, mint a legutóbbi alkalommal.
Egy vállalat számára a gazdasági válság legalább akkora sokk és megpróbáltatás, mint az egyes emberek számára. A családi kassza kezeléséhez hasonlóan a vállalati költségvetés is felelős hozzáállást igényel. Ennek keretében egyensúlyt kell teremteni a bevételek és a kiadásokat között, hatékony és racionális gazdálkodás eredményeként a minél magasabb profitra kell törekedni. A gazdasági és pénzügyi környezet folyamatos változása állandó felkészültséget és rugalmasságot kíván, hogy ne csak ideális körülmények között, hanem adott esetben kevésbé kedvező, esetlegesen válságos időszakban is talpon maradjon, sőt, eredményesen működjön a vállalat.
Hogy mitől prosperál egy vállalat, annak számos ismérve és „titka” van, ám bármi is legyen siker kulcsa, egy dolgot mindig szem előtt kell tartani, illetve törekedni kell rá: ez pedig a hatékonyság. A vállalat minden területének és minden tevékenységének minden pillanatban és minden körülmények között a lehető leghatékonyabban kell működni, hogy ennek eredményeként maga a vállalat is hatékony, végül pedig sikeres és eredményes legyen. A hatékony működésbe sok más között beletartozik az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás, amelyek közül a pénzügyi- és humán erőforrás az a kettő, amelyeknek akár a bősége, akár a hiánya jelentősen befolyásolhatja a vállalat hatékonyságát.
Amikor az ember valamilyen okból pénzszűkében van, akkor általában megfontolja kiadásait, priorizálja azokat, „megfogja a pénzt”. Igyekszik csak a szükséges és indokolt dolgokra pénzt kiadni, kerüli a luxuskiadásokat, kevesebb vagy gyengébb minőségű termékeket vásárol, lemond bizonyos dolgokról, jobban odafigyel a kiadásokra, egyszóval tudatosabb válik. Ilyen esetben mondhatjuk, hogy kényszerből, külső körülmények hatására cselekszünk, hiszen valamilyen okból nem áll rendelkezésünkre az igényeink kielégítésére elegendő, eddig megszokott mennyiségű pénzforrás. Viszont amint javul a helyzet, megszűnik a pénzszűke, és fellélegzünk a szűkölködés terhe alól, gazdálkodásunk napi gyakorlata és szabályai is lazulnak. Kevésbé leszünk tudatosak és megfontoltak, már nem feltétlenül priorizálunk, bátrabban költjük a rendelkezésünkre álló forrásokat.
Bármily meglepő, a vállalatok sem működnek másképpen. Emlékezzünk csak a nem egészen tíz éve kezdődött gazdasági válságra, ami a túlélés és piacon maradás érdekében húsbavágó, ám az adott környezetben racionálisnak tekinthető lépéseket követelt vállalati oldalon a multiktól egészen a családi vállalkozásokig. A dekonjunktúra következtében a cégek többsége forgalom-, és ennek eredményeként bevételcsökkenéssel szembesült. Ezt ellensúlyozandó kiadási oldalon költségeik csökkenetése érdekében olyan eszközökhöz nyúltak, mint a profiltisztítás, adott piacról kivonulás, választékcsökkentés, portfóliószűkítés, gyárak vagy részlegek bezárása, munkaerőelbocsátás, bércsökkentés, munkakörök feladatainak bővítése, munkavállalói juttatások megvonása és csökkentése és még hosszan sorolhatnánk. Mind-mind olyan lépés, amely az egyes emberekhez hasonlóan, a kiadások csökkentésére irányult, a korábbi (megszokott) pénzügyi egyensúly visszaállítása, vagy legalább is megközelítése érdekében.
Nem értékelve és minősítve a jelenlegi gazdasági helyzetet de tekintsük a mostani időszakot egy alapvetően pozitív gazdasági környezetnek, amelyben a cégek nagy általánosságban kedvezőbb körülmények között működhetnek, mint az előbb említett gazdasági válság idején. Ez már csak abból is érzékelhető, hogy a megváltozott pénzügyi környezetre újfent reagálnak a vállalatok, csak éppen most merőben más irányba, mint korábban. Erre a legjobb példa a gazdaság gyakorlatilag minden szektorában tartósan jelenlévő munkaerőhiány, ami a már meglévő humán erőforrás szinte minden áron történő megtartását követeli. Ez jól láthatóan megnyilvánul az elmúlt években tapasztalható, korábbiakhoz nem mérhető bérnövekedésekben. Ezt látszik alátámasztani, hogy napjaink sztrájkjai például már nem egy-, hanem kétszámjegyű bérnövekmények elérésére irányulnak.
A napokban hallottam egy cégről, amelyik a frissen (2-3 éve) lerakott 1.500 nm-es ügyfélparkolójának szürke színű kőburkolatát felszedette, és színesre cseréltette. Ismereteim szerint műszakilag nem volt indokolt a csere, ezért felmerülhet a kérdés, hogy ez a kiadás mennyire indokolt, és mennyiben járult hozzá a cég hatékonyabb működéséhez. A jogban használatos a kiadások háromféle megkülönböztetése: szükséges, hasznos és fényűző ráfordítás. Az elnevezések magukért beszélnek, így talán különösebben magyarázatra sem szorulnak. Ezek tükrében ítélje meg mindenki maga, hogy az előbb példaként hozott beruházás minek minősül ebben a megközelítésben.
Úgy tűnik, hogy a krízisek, a kedvezőtlen gazdasági és pénzügyi körülmények, racionálisabb, de legalább is megfontoltabb és körültekintőbb gazdálkodást eredményeznek mind egyéni, mind pedig vállalati szinten. Nem belemenve mélyeb filozófiai fejtegetésekbe azt is mondhatjuk, hogy a kedvezőtlenebb körülmények között hozott döntések éppen megalapozottságuk és a körültekintőbb döntéshozatal miatt sokkal inkább szolgálják a vállalat hatékony működésre törekvésének szempontjait, mint a „lazább gazdálkodást” megengedőbb, de legalább is kevésbé megfontolt és óvatos lépéseket is elviselő kedvezőbb gazdasági környezetben hozottak.
Ha elfogadhatónak tartjuk ezt a leegyszerűsített megközelítést, akkor felmerül egy, a vezetői gondolkozást és döntéstámogatást is alapjaiban felforgató kérdés. Mikor van nagyobb szükség a hatékonyság szem előtt tartására, illetve mikor kell tudatosan törekedni a minél hatékonyabb működésre? A kérdés megválaszolásához a humán erőforrással való gazdálkodást, mint a vállalat hatékony működését alapjaiban befolyásoló tényezőt hoznám például. Míg a válság éveiben egy vállalat szinte dúskált a hozzá pályázó minőségi munkaerőben, a bérek és juttatások tekintetében nem nagyon szorult alkuköteles pozícióba, addig napjainkban mást sem hallunk, mint hogy nem lehetséges vagy legalább is hónapokba telik egyes munkakörök betöltése, és már a betanított, megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerő megtalálásához is fejvadászt kell igénybe venni. Ennek költségei, valamint az egyre emelkedő bérek pedig folyamatosan növelik vállalati oldalon a kiadásokat.
Talán erős a megállapítás, de ebben a megközelítésben a gazdasági válság éveiben a vállalat erőfölénye és a munkaerő túlkínálat okán a humánerőforrás gazdálkodás területén különösebb erőfeszítések nélkül tudott hatékonyan működni. Az éremnek persze ott volt a másik oldala, hogy egy gyártó cégnek például éppen a magasabb munkanélküliség és a gyengébb vásárlóerő miatt az értékesítés területén sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellett tennie a hatékonyság érdekében. De éppen ez az összetettség és bonyolultság az, ami miatt egy vállalat tartós hatékonysága csakis a minden területre kiterjedő tudatos és megfontolt gazdálkodással biztosítható.
Mindezek miatt éppen napjainkban kellene a vállalatoknak – csakúgy, mint az egyes embereknek – sokkal több tudatosságot és odafigyelést tanúsítaniuk gazdálkodásuk tekintetében. Nem kell ahhoz pénzügyi szakembernek lenni, hogy tudjuk, a pénz nem arra van, hogy mind elköltsük, csak azért, mert éppen van. A rendelkezésre álló erőforrásokkal – anyagiakkal és a humánnal egyaránt – kedvező gazdasági körülmények között tudatosan és még megfontoltabban kellene bánni, mint a válságos időszakokban. A folyamatos tudatos gazdálkodás talán éppen abban is segítene, hogy egy esetleges újabb dekonjunktúra már felkészültebben érje a vállalatokat. A kérdés tényleg csak az, hogy ennek tudatában vagyunk-e, tanultunk-e bármit is a korábbi válságból, és felkészültebbek vagyunk-e, mint a legutóbbi alkalommal.
