Úgy is feltehető a kérdés, hogy érdekel egyáltalán valakit a teljesítmény? Kérdezem ezt azért, mert olyan folyamatok indultak be a magyar gazdaságban, amelyek első látásra kedvezők és örömmel fogadjuk azokat. Úgy tűnik, hogy ha külső nyomás hatására is, de bizonyos szektorokban a multinacionális vállalatok kezdik – vagy legalább is kénytelenek – folyamatos béremelések formájában elismerni és értékelni a magyar munkavállalóik munkáját. Ha ugyan még sem nominálisan, sem arányaiban nem is azon a bizonyos, a rendszerváltás óta emlegetett és áhított nyugat-európai szinten vannak a bérek, de valami legalább is elindult az utóbbi években. Ez önmagában szép és jó, csak éppen abba már ritkábban gondolunk bele, hogy az általános bérnövekedésnek már akár középtávon is lehetnek negatív hatásai.
A napokban jelentette be az egyik hipermarket hálózat, hogy kétszámjegyű béremelésről döntött minden, nem vezető beosztású alkalmazott esetében. Mindeközben ismert, hogy egy másik hálózatnál szintén kétszámjegyű, ám ennél jóval magasabb nagyságrendű béremelésért folyt a harc a munkavállalók részéről. Hetekbe telt, mire lett megegyezés, és ha csak egy időre is, de a felek elégedettek lesznek. A baj viszont éppen az, hogy csak egy időre.
Mostanság éppen az élelmiszer-kereskedelmi láncok munkavállalóinak bérnövekedése körüli vitáktól és sztrájkoktól hangos a média. Persze bérfeszültség akad más szektorban is bőven, éppen ezért különösebb meglepetést nem fog okozni, ha hamarosan más ágazatokból is hasonló híreket kapunk.
A baj csak az, hogy lesz majd egy határ, aminél magasabbra nem lehet a béreket emelni. Vagy ha lehetne is, annak már komolyabb és látványos következményei lehetnek. Mert gondoljunk csak bele, hogy a kétszámjegyű béremelés forrását vállalati oldalon minden hónapban biztosítani kell, vagyis ki kell termelni. Ha egy vállalatnak a béremelés miatt több a kiadása, akkor vagy kisebb lesz a profit, vagy más kiadáson kell spórolnia, hogy az eddig megszokott profit biztosított legyen. És minden vállalat, amelyik piaci eladásokból él, a vevőkön keresztül jut profithoz. Ezzel azért is fontos tisztában lenni, mert így vagy úgy, de a végén mégis csak a vevőkön, vagyis rajtunk kell majd megkeresniük ezeknek a béremeléseknek a forrását. Ez pedig veszélyes körforgást indít be, hiszen, amit munkavállalóként megnyerünk az egyik oldalon, azt vevőként elveszítjük a másikon.
A munkabér a munkavállaló teljesítményéért nyújtott ellenszolgáltatás, amely elviekben a két fél konszenzusa alapján kerül megállapításra, még akkor is, ha sok esetben a munkavállaló nincs alkupozícióban a bértárgyalások során. Viszont felmerül a kérdés, hogy mi az a jelentős változás a munkaviszonyban, ami adott esetben kétszámjegyű bérnövekedést eredményez. Esetleg ugyanilyen nagyságrendben nőtt a munkavállaló teljesítménye vagy hatékonysága? A válasz egyértelműen: nem.
Napjaink bérnövekedései alapvetően az oly sokat emlegetett – és ebben a blogban is rendszeresen visszatérő témaként vizsgált – munkaerőhiánnyal vannak összefüggésben. Míg az alig 10 évvel ezelőtt kirobban gazdasági válság idején a munkáltatók többnyire helyzeti előnyben voltak a bértárgyalások tekintetében, hiszen egy meghirdetett pozícióra akár több százan is jelentkeztek, addig mostanra megerősödött a munkavállalók tárgyalási pozíciója, és komoly ráhatással bírnak a kialkudott bérek összegére.
Éppen ezért talán a munkaerőhiány is oka, hogy a munkáltatók érdemben igazából nem foglalkoznak a munkavállalók teljesítményével, bár az is igaz, hogy a vállalatok nagyobb része nem használ objektív mérési módszert a teljesítmények kimutatására. Vagy ha foglalkoznak is azzal, jelenleg nincsenek abban a helyzetben, hogy válogathatnának a könnyen elérhető és megszerezhető képzett és tapasztalt munkaerőből. Ehelyett inkább örülnek a meglévő munkaerőnek, és minden eszközzel próbálják megtartani. A kérdés csak az, hogy hol a határ és meddig mehetnek el a megtartásért folytatott harcban. Hol van az a pont, amikor már nem lesz lehetőség a további béremelésre? Valahol ott, ahol a munkáltató már nem tud tovább emelést biztosítani, ám a munkavállaló sem tud váltani, hiszen már máshol sem kapna magasabb bért. Ha elérjük ezt a pontot, az döbbenetet fog kiváltani mindkét félből, mert ráeszmélnek, hogy elértek a falig. Ez pedig könnyen az a pont lehet, ahol újra erősödhetnek a munkáltató pozíciók, és újra előtérbe kerülhet a teljesítmény kérdése.
Kapcsolódó cikkek:
